BA2007-152-4P-1: Az esemény kialakulásában szerepet játszott az a más korábbi eseményeknél szintén felbukkanó, tehát ismétlődő körülmény, hogy a repülőgépek - tájékoztatás hiányában – nem voltak tisztában a forgalmi helyzettel és az irányító szándékával, így működésüket nem tudták a körülményekhez igazítani.

A Vb javasolja a HungaroControl részére, hogy a szimulátoros gyakorlatok során a légiforgalmi szakszemélyzet célirányosan gyakorolja forgalmi tájékoztatások kiadását szokványos és nem szokványos helyzetekben.

A Vb. az intézkedéstől azt várja, hogy a légiforgalmi szolgálat a gyakorlatban hatékonyabban tudja majd alkalmazni a tájékoztatás lehetőségét, mellyel javul a repülőgépe helyzetismerete és működésüket ezáltal biztonságosabban és hatékonyabban tudják majd időzíteni.

BA2007-152-4P-2: Az esemény kialakulásában szerepet játszott az a más korábbi eseményeknél szintén felbukkanó, tehát ismétlődő körülmény, hogy a légiforgalmi szolgálat az induló és érkező légi járművek közötti elkülönítések vonatkozásában eltért a munkatechnológiai utasítástól, ami veszélyes helyzetet eredményezett.

A Vb javasolja a HungaroControl részére, hogy a szimulátoros gyakorlatok során a légiforgalmi szakszemélyzet célirányosan gyakorolja a döntéshozatalt és a megfelelő utasítások kiadását az induló és érkező légijárművek közötti elkülönítések témakörében.

A Vb. az intézkedéstől azt várja, hogy a légiforgalmi szolgálat a gyakorlatban hatékonyabban tudja majd alkalmazni az induló és érkező légi járművek közötti elkülönítéseket, és a megfelelő döntéseket időben meg tudja hozni.

BA2007-152-4P-3: Az esemény kialakulásában szerepet játszott az a körülmény, hogy az induló repülőgép nem volt tisztában azzal, hogy a forgalom biztonsága és hatékonysága csak úgy garantált, hogy a felszállást azonnal, a legkisebb késedelem nélkül végrehajtja.

A Vb javasolja a HungaroControl részére, hogy alkalmazzon olyan munkatechnológiai eljárást, mely szerint a légiforgalmi irányítók jelzik a légijárműveknek, ha egy művelet azonnali végrehajtása szükséges.

Az AIP ugyan kitér arra, hogy a légiforgalmi szolgálat azt várja, hogy az engedély kiadását követően 10 másodpercen belül a repülőgép megkezdi a felszállást, de ennek hatékonysága a gyakorlat szerint kétséges, így célszerűbb, ha ez a légiforgalmi szolgálat szóban is közli a repülőgéppel, amennyiben ez lényeges. A Vb. Az intézkedéstől azt várja, hogy a légiforgalmi szolgálat által kontrol alatt tartható majd az induló repülőgépek futópálya foglaltsága.

BA2007-152-4P-4:
Az esemény kialakulásában szerepet játszott az a körülmény, hogy az induló repülőgép az után kezdte meg a felszállást, hogy az érkező repülőgép a 4 tengeri mérföldes távolságot átrepülte.

A Vb javasolja a HungaroControl részére, hogy alkalmazzon olyan munkatechnológiai eljárást, mely szerint a légiforgalmi irányítók megkövetelik az érkező légijárművektől a végső egyenesen a 4 tengeri mérföld (külső marker) jelentését.

A Vb. az intézkedéstől azt várja, hogy a légiforgalmi szolgálat nem lépi át, illetőleg hagyja figyelmen kívül ezt, a megfelelő döntés meghozatalához nélkülözhetetlen pontot, illetve az induló repülőgép ez által egyúttal tájékoztatást is kap az érkező repülőgép helyzetéről.