Ügyintéző: Pál László
Iktatószám: 849/2007
Gyűjtőívszám: 2006/4/312

KBSZ
HELYBEN
Tárgy:
2005-266 számú légiközlekedési tevékenységgel kapcsolatos bejelentés lezárása

Eset kategóriája: Rendellenesség
ideje / helye: 2005. 07. 31. UTC 07:35, Budapest Ferihegy

Az esetben érintett üzembentartó: nem ismert

A légijármű hívójele / tipusa: I-SAT / Beech 35 Bonanza

A PoLéBisz a fenti bejelentést az ECCAIRS-ben rögzítette. Az eseményről beérkezett jelentéseket a jogutód KBSZ áttanulmányozta és azokat elfogadta.

A repülőgép nem állt meg a futópálya váróponton és a futópálya széléig gurult erre vonatkozó engedély nélkül.

A pilóta nem tudta megmondani, hagy miért hagyta figyelmen kívül a várópont jelölést, az azonban jelezte, hogy megzavarta az a helyzet, miszerint az AIP-ben közzétettekkel ellentétben nem tudta Ferihegyen repülőgépét megtankolni.

A vizsgálat során kiderült, hagy a repülőbenzin töltésének lehetősége valóban nem állt fenn a repülőtéren, de ezt NOTAM kiadásával közzétették.

Az eseményt feltehetően a pilóta tankolás elmaradása miatt bekövetkezett felfokozott érzelmi állapota idézte elő, mely aztán figyelmetlenséget okozott. A tankolásra vonatkozó szolgáltatás elmaradásáról a pilóta azért nem értesült, mert az erre vonatkozóan kiadott tájékoztatásokat nem tanulmányozta.

A KBSZ részéről az eset szakmai vizsgálatot, illetve további intézkedést nem igényel, ezért a szóban forgó bejelentést a maga részéről lezártnak tekinti

Megjegyzés: nincs

Biztonsági ajánlás:

Biztonsági ajánlás kiadása nem szükséges

Budapest, 2007. február 6.

Mészáros László
főigazgató