- Hírek
Kisiklás Tiszatenyő és Mezőtúr között
A MÁV Zrt. 2023. július 9-én, 12 óra 23 perckor jelentette a Közlekedésbiztonsági Szervezetnek, hogy 12 óra 17 perckor a 120 sz. vasútvonalon, Kétpó megállóhely és Kétpó forgalmi kitérő között a 48401-2 sz. tehervonat több kocsija kisiklott, illetve a vonat rakományából veszélyes áru jutott a környezetbe. A bejelentést követően a Közlekedésbiztonsági Szervezet vizsgálóbizottsága azonnali helyszíni szemlét tartott.
A helyszíni szemle tapasztalatai és a begyűjtött bizonyítékok alapján elsődlegesen megállapítható, hogy az 1245 tonna elegytömegű konténerszállító tehervonat az egyenes vonalvezetésű pályán egyenletes, kb. 90 km/h sebességgel haladt, amikor a 162+80 szelvényben a második iker-teherkocsi harmadik forgóváza kisiklott, majd a 180. szelvényben lévő útátjáró után a vonat további 8 iker-teherkocsija is kisiklott, néhány keresztbe fordulva a vasúti pálya menti szántóföldre borult. A vasúti pálya összesen kb. 2 kilométer hosszon rongálódott és a megállás helyén a roncsok megrongálták a vasútvonal másik vágányát is. A KBSZ vizsgálóbizottsága a kisiklás helyét megelőzően kb. 3 kilométerrel vasúti kocsi fékberendezéséhez tartozó alkatrészeket talált.
Az esemény okainak és körülményeinek a részletes feltárása, továbbá a tanulságok levonásával a jövőbeni hasonló események bekövetkezésének megelőzése érdekében a Közlekedésbiztonsági Szervezet szakmai vizsgálatot indított. A vizsgálat lezárultával a Közlekedésbiztonsági Szervezet nyilvános zárójelentést készít, amit a honlapján közzétesz.
A kisiklott tehervonat