- a KBSZ-hez érkezet bejelentés alapján
2010 | 2009 | 2008 | 2007 | 2006
2010.06.10. – Az éjszakai órákban észlelte a Komarnoi Révkapitányság, hogy a Duna 1775 fkm-nél két összekötött, egy horgonnyal rögzített UDP bárka sodródik. A révkapitányság utasított egy hajót a bárkák mentésére, mely sikerrel járt. Személyi sérülés, lékesedés, környezet szennyezés nem történt.
2010.06.09. - Az OKF jelezte, hogy a Duna 1667 fkm-nél láttak egy személyhajót sodródni. A személyhajó Horányból szabadult el, és a Tűzoltóság hajója a személyhajót a megyeri rév magasságában megkötötte. Személyi sérülés, lékesedés, környezet szennyezés nem történt.
2010.06.07. - Egy vitorlás kishajó vezetője a vízbe esett Balatonszárszó és Balatonföldvár között. Vitorlás kishajó ezután irányítatlanul haladt tovább. A vízbe esett személy kiúszott a partra.
2010.06.07. - Hajnalban a Lupa sziget térségéből elsodródott 3 db csónak, és a Batthány térnél lévő személyhajóknál megakadtak. A tűzoltóság 2 db csónakot biztonságosan rögzíteni tudott, a harmadik egy személyhajó mellett félig elsüllyedt, de azt is megkötötték. Kiemelésére intézkedés történt.
2010.05.30. - Az OKF tájékoztatása szerint a megáradt Kőér patakba nagy mennyiségű olaj ömlött.
2010.05.30. - A Duna ms kapitánya jelentette, hogy a Duna 1637-1638 fkm-nél lévő vasmű lekötőn 3 db személyzet nélküli bárka és 2 db személyzetes uszály sodródik. Egy bolgár tolóhajó elindult az összeszedésükre.
2010.05.29. - A Mozart ms kapitánya jelentette, hogy a Duna 1671 fkm-nél egy elsodródott zöld villanó a jobb parttól kb. 20 m-re található.
2010.05.28. - A Dunaújvárosi Vízirendészet Rendőrörs ügyeletese jelentette, hogy a Duna 1591,1 fkm-nél lévő vörös villanó úszót egy hajó elütötte, amelynek következtében a bólya a hajóútba sodródott.
2010.05.26. – A térségben dolgozó kotróhajó úszómunkagép vezetője jelentette, hogy a Duna 1586 fkm-nél egy zöld villanó úszó elsodródott és hamis jelzést ad.
2010.05.25. - A Duna 1654 fkm-nél az óbudai mellékágban egy vitorlás hajó a „K” híd alá szorult. Sérülés, lékesedés, környezetszennyezés nem történt.
2010.05.21. - A Visegrád ms hajóvezetője jelentette, hogy a Duna 1697,7 fkm-nél egy nagyméretű uszadék egy vörös villanó úszót a hajóútba sodort.
2010.05.18. - A balatonszemesi BHRT kikötőből egy vitorlás hajóval egy Corvette típusú vitorlás csónakot akartak a balatonlellei BHRT kikötőbe vontatni, de a vitorlás csónak a vontatás közben a nagy hullámok miatt megtelt vízzel és elsüllyedt. Az árbocot egy bolyával megjelölték. Sérülés, környezetszennyezés nem történt.
2010.05.15-. - A Duna 1680 fkm-nél gépkocsijával egy férfi a vízbe hajtott. A gépkocsi begurult a vízbe, vezetőjének még idejében sikerült kiugrania a járműből.
2010. május 13. - A Passau ms jelentette, hogy a Duna 1505 fkm-nél hajóúton kívül, elektronikai hiba miatt javításra vár. Személyi sérülés, lékesedés, környezetszennyezés nem történt.
2010.05.12. - A Dunaföldvár ms kapitánya jelentette, hogy az Északi-összekötő vasúti hídnál a Duna 1654 fkm-nél egy erősen megrongálódott vörös úszó sodródik.
2010.05.05. - A Tui Maxima kapitánya jelentette, hogy a Duna 1799,5 fkm-nél két bárka felakadt a bal parti keresztkövezésen. Személyi sérülés, lékesedés, környezet szennyezés nem történt. A kapitány jelentette továbbá, hogy a Duna 1795,5 fkm-nél a zöld úszó elsodródott.
2010.04.29. - A Duna 1445,5 fkm-nél egy völgymenetben haladó német tulajdonú kisgéphajó a jobb parti keresztkövezésen fennakadt és a hajó lékesedett. A baleset során egy fő megsérült.
2010.04.13. - A Duna 1713,2 fkm-nél hegymenetben haladt egy német tulajdonú kisgéphajó és a bal parti keresztkövezésnél felakadt. Személyi sérülés, lékesedés, környezet szennyezés nem történt.
2010.04.09. - Az Atlas ms értesítette a Navinfo-t, hogy a Duna 1791,8 fkm-nél több egységből álló alakzat vesztegel, kismértékben elzárva a hajóutat. A Lorca ms, önjáró hajó, a Nicko ms önjáró hajó, valamint a Dücker-I úszómunkagép egy másik 8220-1-01 sz. úszómunkagéget szállított, mellévett ill. összevont alakzatban. A szállítás során a 8220-1-01 sz. úszómunkagép fedélzetére felcsapott a víz, orra lenyomódott a víz alá, és a munkagépbe a víz befolyt. Csak azért nem süllyedt el teljesen, mert a másik három úszótest azt megtartotta kötélzetén keresztül.
2010.03.31. - A Tai Shang ms. kapitánya jelentette, hogy a Duna 1629,5 fkm-nél az M0-ás hídnál elhelyezett piros úszó a hajóút közepére sodródott. A sodródás oka, illetve okozója ismeretlen. Az illetékes hatóságok értesítve.
2010.03.30. - A Tai Shang ms. kapitánya jelentette, hogy a Duna 1699,5 fkm-nél a zöld úszó a hajóút közepére sodródott. A sodródás oka ill. okozója ismeretlen. Az illetékes hatóságok értesítve.
2010.03.23. - A Sura ms. parancsnoka jelentette, hogy a Duna 1795 fkm-nél a kövezés végénél lévő zöld úszó hiányzik. Az illetékes hatóságok értesítve. A zöld úszó eltűnésének oka ismeretlen.
2010.02.07. - A Csillag ms. - a Vigadó téri 3/A sz. pontonon álló termes kis személyhajó – süllyedni kezdett. A hajó a pontonhoz, illetve a Leányfalu ms-hoz volt még kötve. Ez a két úszóegység megtartotta a hajót. A mentésben segített a később érkező Gönyü ms. és a tűzoltóság is kivonult szivattyúkkal. Az eset következtében olaj került a Dunába, mennyisége nem meghatározható. Személyi sérülés, nem történt.
2010.02.02. - A Duna 1711 fkm-nél a Kelheim ms. önjáró hajó a hajóút szélén, annak jobb oldalán, felakadt. A hajózási felügyelet találkozási tilalmat rendelt el. Személyi sérülés, lékesedés, környezet szennyezés nem történt.
2010.02.01. - A Duna 1544,2 fkm-nél két lehorgonyzott román bárka a hajóútban elsodródott.
2010.01.30. - A Duna 1435 fkm-nél a Parma ms. völgymenetben egy bárkával felakadt. Személyi sérülés, lékesedés, környezet szennyezés nem történt.
2010.01.29. - A Duna 1565 fkm-nél hajóúton kívül a Kazan ms. egy bárkával felakadt. Személyi sérülés, lékesedés, környezet szennyezés nem történt. A hajó még aznap 13 órakor önerőből leszabadult.
2010.01.22. - A Duna 1566,5 fkm-nél a Kapitan Shirkov ms. egy db szárazárus bárkával a hajóúton kívül felakadt. Személyi sérülés, lékesedés, környezet szennyezés nem történt.
2010.01.11 - Az Asztrahany ms. parancsnoka jelentette, hogy a Duna 1732,5-ös fkm-nél Nyeregesújfalu térségében a gázló kapujánál a vak vörös úszó a hajóút közepére sodródott. Az elsodródás oka, ill. okozója ismeretlen.
2010.01.09 - A Duna 1562,5 fkm-nél a Ladjar ms. hajóúton kívül felakadt. A hajó előző éjszaka az 1562,5 fkm-nél lehorgonyzott, és a személyzet másnap reggel vette észre, hogy a hajó kb. 30 m-el hátrébb sodródott és a hajó jobb oldala felakadt. Személyi sérülés, lékesedés, környezet szennyezés nem történt.
2010.01.08 - A Duna 1719-es fkm-nél az Irkutszk ms. tolóhajó 4 bárkát és egy önjáró hajót tolt völgymenetben. Az esztergomi híd középső hídpillérét súrolta a tolatmányként bekötött Babkin ms. önjáró hajó. A hídban szerkezeti sérülés nem keletkezett, a hajótest nem sérült, személyi sérülés, környezet szennyezés szintén nem történt.


