BA2006-130_1: A Vizsgálóbizottság (Vb) javasolja a Nemzeti Hírközlési Hatóságnak (NHH) és a Magyar Modellező Szövetségnek (MMSZ), hogy vegyék fel a kapcsolatot egymással és zavaró jelforrások felderítése, valamint a szükséges intézkedések megtervezése ügyében állapodjanak meg egy esetleges jövőbeni együttműködés feltételeiben.

BA2006-130_2: A Vizsgálóbizottság (Vb) javasolja a Nemzeti Közlekedési Hatóság Légiközlekedési Igazgatóságának (LI-nek), hogy késztesse az illetékes jogalkotót hivatalos állásfoglalásra a vezető nélküli légijárművek kategorizálása tekintetében. Ennek keretében a jogalkotó határozza meg azokat az ismérveket is, melyek alapján megkülönböztetés tehető a modellek és egyéb vezető nélküli légijárművek között.

BA2006-130_3: A Vb javasolja az LI-nek, ösztönözze az illetékes jogalkotót arra, hogy a lajstromozásra nem kötelezett (LNK) légijárművel folytatott repülések és az azokkal összefüggő tevékenységek végrehajtásának szabályai az Lt. 52. § (6) bekezdése, valamint az Lt. 73. § (2) bekezdése értelmében megszülessenek. A jogszabály vonatkozzon a repülőmodellekre, mint az LNK légijárművek egyik fajtájára. E szabályok gondoskodjanak arról, hogy
a) a modellreptető személyek jogosítása,
b) a repülőmodellek légialkalmassága, valamint
c) a modellüzemeltetés egyéb feltételei
iránt támasztott feltétel-rendszerek különbözzenek az egyes modellfajtáknak a környezetre gyakorolt veszélyessége tekintetében. Ennek értelmében a megkülönböztetés mindhárom feltételrendszer esetében jelentsen szinteket, ahol az egyes szintek legyenek függvényei azon mozgásmennyiség (impulzus) maximumának, melyet az érintett modell a reptetésnek szintén e jogszabály által meghatározott fajtája során elérhet. A feltétel-rendszerek megfogalmazásához a jogalkotó kérje az MMSZ szakembereinek közreműködését, akik a nemzetközi állásfoglalás ismeretében tehetnek javaslatokat.

BA2006-130_4: Modellező programot is tartalmazó rendezvény engedélyezése kapcsán a Vb javasolja az LI-nek, hogy mindaddig, amíg a modellező tevékenységről jogszabály nem rendelkezik, belső kiadványban fogalmazza meg és hozza nyilvánosságra azokat a követelményeket és feltételeket, melyek mellett az engedély kiadható. E kiadvány minimumként az alábbi feltételeket tartalmazza:

  • "Monitoring" feltételek, melyeknek teljesülniük kell mind a légtér rádióhullámokkal való terheltségének előzetes felmérése, mind a rendezvény során végzett állandó ellenőrzése tekintetében,
  • Üzemeltetési (reptetési) feltételek, melyek a BA2006-130_3 ajánlás a), b) és c) feltételeinek teljesülése tekintetében fogalmaznak meg követelményeket, ahol a c) feltételnek tartalmaznia kell mindazokat a körülményeket, melyek létrejötte esetén a nézők és a reptetés elfogadható szinten határolódik el.
BA2006-130_5: A Vb javasolja az Magyar Modellező Szövetségnek (MMSZ-nek), hogy végezzen felmérést a modellező mentő eszközök használatával, lehetséges fejlesztésével és esetleges kötelező bevezettetésével kapcsolatban - különös tekintettel a nemzetközi állásfoglalásokra. A felmérés eredményének függvényében és a rendelkezésére álló jogi, gazdasági és egyéb lehetőségek figyelembevételével az MMSZ tegye meg a szükségesnek ítélt intézkedéseket.