BA 2013-128-6-1 A Vizsgálóbizottság a szakmai vizsgálat során megállapította, hogy az eseményben érintett Lukoil-kikötő vízterületének mederviszonyai csak részben kerültek felmérésre, ezért nem állnak rendelkezésre pontos vízmélységi adatok a kikötő teljes vízterületéről.

A Közlekedésbiztonsági Szervezet javasolja a kikötőt üzemeltető Lukoil Kft-nek, hogy az 5 évente megismételt geodéziai felmérést terjessze ki a kikötő vízterületének alsó határáig. Továbbá évente végezzen a kikötő vízterületén ellenőrző méréseket a mederviszonyok változásának figyelemmel kísérése céljából, mert a folyam ezen szakaszán folyamatos hordalékképződéssel kell számolni.

A Vb a biztonsági ajánlás végrehajtásától azt várja, hogy a mederviszonyok eddiginél részletesebb és szélesebb körű felmérésével és az adatok rendszeres ellenőrzésével a meder kritikus területei pontosabban behatárolhatóvá válnak, ezáltal a vízterület tulajdonságaiból eredő biztonsági kockázatok csökkenthetők lesznek.

BA 2013-128-6-2 A Vizsgálóbizottság a szakmai vizsgálat során megállapította, hogy a hajó felakadásában a kikötési manőver során jelentős szerepet játszott az a tény, hogy a hajó vezetője nem rendelkezett pontos információval a kikötő vízterületének sajátosságairól.

A Közlekedésbiztonsági Szervezet javasolja a kikötőt üzemeltető Lukoil Kft-nek, hogy a mederfelmérések adatai alapján határozza meg a felmérések egyes keresztszelvényeiben a legkisebb vízmélységet a dunaföldvári vízmércén mért vízállás függvényében. A felmérések eredményéről tájékoztassa a kikötőt felkereső hajókat, a keresztszelvényeken a hivatalos gázlómélységeknél is alkalmazott „Dunaföldvár+…dm” formában tüntesse fel a legkisebb vízmélységet.

A Vb a biztonsági ajánlás végrehajtásától azt várja, hogy a hajóvezetők az aktuális vízálláshoz viszonyított, pontos vízmélységi adatok ismeretében a járművük merülését figyelembe véve kellő gondossággal tudnak eljárni a kikötő vízterületén végzett manőverek során, ezáltal a jövőben a kikötő területén a mostanihoz hasonló víziközlekedési balesetek elkerülhetők lesznek.

BA 2013-128-6-3 A Vizsgálóbizottság a szakmai vizsgálat során megállapította, hogy az esemény bekövetkezéséhez vezető egyik jelentős körülmény a kommunikáció teljes hiánya volt a balesetet megelőző időszakban.

A Közlekedésbiztonsági Szervezet javasolja a kikötőt üzemeltető Lukoil Kft-nek, hogy a jövőbeni hasonló esetek megelőzésének érdekében fordítson nagyobb figyelmet a hajókkal történő kommunikációra. A kikötőrendben a kikötőbe érkező és az induló hajók számára tegye kötelezővé a rádiókapcsolat létesítését a kikötő rádiócsatornáján.

A Vb a biztonsági ajánlás végrehajtásától azt várja, hogy a folyamatos kommunikáció lehetősége elősegíti a hajóvezetők megfelelő tájékoztatását és a váratlanul felmerülő problémák hatékony kezelését.

BA 2013-128-6-4 A Vizsgálóbizottság a helyszíni szemle során megállapította, hogy a Lukoil-kikötő úszóművének tulajdonosi adattábláján a rádiós elérhetőség csatornaszáma tévesen került feltüntetésre, továbbá az információ csak magyar nyelven szerepel. Ezáltal a kihelyezett adattábla nem képes betölteni funkcióját, a hajóvezetők részére nem ad megfelelő tájékoztatást.

A Közlekedésbiztonsági Szervezet javasolja a kikötőt üzemeltető Lukoil Kft-nek, hogy a tévesen megadott adatot javítsa ki, a feliraton a kikötő részére engedélyezett 14-es számú rádiócsatorna szerepeljen, a nemzetközileg alkalmazott „VHF 14” formátumban. Gondoskodjon továbbá a tábla éjszakai megvilágításáról.

A Vb a biztonsági ajánlás végrehajtásától azt várja, hogy biztosítottá válnak a járművek és a kikötő közötti rádiós összeköttetés létesítésének alapvető feltételei.

BA 2013-128-6-5 A Vizsgálóbizottság a szakmai vizsgálat során megállapította, hogy a Cargill-kikötőben tartózkodó hajó akadályozta a „Patrik” motorost a szabad manőverezésben, valamint rádióhívására és hangjelzésére sem reagált.

A Közlekedésbiztonsági Szervezet javasolja a két kikötőt üzemeltető, Lukoil Kft-nek és Cargill Magyarország Zrt.-nek, hogy a hasonló esetek megelőzése érdekében közösen határozzák meg azokat a kommunikációs csatornákat, amelyeken a hajózás biztonságát érintő probléma esetén azonnali tájékozódásra és intézkedésre van lehetőség. A hajók mozgásterét korlátozó, alacsony vízállás esetén a kikötők egyeztessenek a várható forgalmi helyzetről és amennyiben szükséges, a járművek manővereit hangolják össze. Az érkező hajók vezetőit tájékoztassák a szomszédos kikötőben várható forgalomról.

A Vb a biztonsági ajánlás végrehajtásától azt várja, hogy a kikötők közötti hatékony kommunikációval a forgalmi szituációkból eredő biztonsági kockázatok a jövőben kiküszöbölhetők lesznek.