Szakmai vizsgálat lezárásaként hozott biztonsági ajánlások

 

BA2021-043-6-1

A helyszíni szemle és az üzembentartói vizsgálat során a kormányberendezés elemeiben és azok működésében nem volt észlelhető olyan rendellenesség, amely a sodronykötél szakadását előidézhette volna. A bekövetkezett esemény azonban rámutatott arra, hogy a gyakorlatban eddig bevált 2 éves csereidőszakon belül is kritikus mértékben megváltozhat a sodronykötél állapota.

A Közlekedésbiztonsági Szervezet ezért javasolja a Horány II. kisgéphajó üzembentartójának, hogy a sodronykötél szokásos csereidőszakán belül is rendszeresen ellenőrizzék a kormánytér berendezéseit, különös tekintettel a kormányorsót mozgató sodronykötél állapotára, elhasználódásának mértékére.

Az ajánlás elfogadása és végrehajtása esetén a Vizsgálóbizottság véleménye szerint javulhat annak lehetősége, hogy a vízi jármű üzemeltetése során időben észleljék és megelőzzék a kormányképtelenséghez vezető műszaki meghibásodást.